2016/07/12

Kárpátalja újratöltve


Úgy alakult, hogy az Ázsia Race versenysorozat idei, harmadik - Bulgária hegyeiben lefolyt - futamán nem tudtunk részt venni.
Így addig hiába vezettünk, behozhatatlan hátrányba kerültünk az élmezőnyhöz képest (legalábbis ezt gondoltuk).
Ennek tudatában és ezt megfűszerezve egy határidős munkából kocsiba ugrással és sofőrként egy influenzás ragály antibiotikumos kezelésével terhesen úgy döntöttünk nem folytatjuk az idei versenyt hanem túrázva teljesítjük a negyedik és egyben utolsó kárpátaljai futamot.
Már a kezdet is nyögve nyelősre sikerült, mert semmi időnk nem volt a készülésre, így az indulás hajnalán bedobáltuk a cuccokat remélve, hogy nem hagyunk ki semmit de persze nem sikerült a művelet. (Például jól jött volna egy váltónadrág :D )
Délelőtt kellett kiérnünk a Munkács melletti Galambos településre. Ez a mi tempónkkal - és ez most nem csak a kocsi képességeit jelenti - nagyon korai indulást kellett volna jelentsen. Ez nem sikerült, mint ahogy az indulás előtti négy óra alvás sem tett éppen jót nekünk.
Az út eseménytelen volt leszámítva, hogy a határon megtudtuk, ez az autó bizony még sosem járt Ukrajnában és ez vitán felüli tény.
Ez a nyilvánvaló baromság minket nem különösebben érdekelt de azzal a nem várt előnnyel járt, hogy végre nem teherautóként regisztráltak.
Az utolsó pillanatba értünk a rajthoz.




Ennek a futamnak az volt az érdekessége, hogy vegyesen versenyeztek a magyar részvevők helyi/ukrán és más országokból érkezőkkel.
Túra és Extrém kategória szerepelt a palettán bizonyos szakaszokon egyazon útvonalon haladva.
Hullámokban érkező özönvízszerű esőzést kaptunk az indulócsomagba.
Ha a túrát megelőző napokban esik de alatta nem, az kihívásokat jelent de még élvezi is az ember. Viszont ha szakad aznap az komoly baleseti faktort tartogat. Ennek oka az, hogy a víz szalad le a hegyekről és ilyenkor az emelkedők is sártengerben úsznak a vályúkba pedig hömpölyög az áldás.
Ezek elég veszélyesek is tudnak lenni, mert a mély vályúkba csúszás esetén könnyen borul az autó. Mint később megtudtuk a verseny első napján két ilyen történt.


Ilyen körülmények között egy általános, használt M/T-s gumi elég halvány vigasz. Simex gumi vagy hasonló minta nélkül többet kell a csörlőt húzogatni, mint ami jól esik az embernek. A mi BF KM2-es gumink két év verseny után a "csak a kárpátokba ne essen aznap kategóriát" képviseli.
De az elképzeléseinket nullázó tényező a navigációs rendszerünk által a helyszínen benyújtott felmondás volt. Máig nem derült ki az oka annak, hogy miért volt képtelen együttműködni a külső GPS antenna a laptoppal. 
A terv az volt, hogy a verseny útvonalán haladva remek kis képeket készítünk nektek mások kínlódásáról.


Ez ment füstbe. Úgy döntöttünk, hogy a túrázók után eredünk és végig csorogjuk velük a napot. Ez sem igazán sikerült autós papírtérképpel. Teltek szépen az órák nekünk pedig nemigazán sikerült elhagyni az aszfaltot, pedig már nagyon szerettük volna. Viszont az idő közben szépen kiderült és a kapott tablet működésbe lépett. Visszamentünk Galambosra a starthoz és elkezdtük felfűzni elölről a pontokat. Szépen haladtunk felfelé a hegyre, lavírozva a 30-50 cm mély vízfolyások okozta tankcsapdák között. Az egyik fotópontnál még hazai csapattal is találkoztunk, fotóztuk is őket nézve a sártengerben való küzdelmüket nem sejtve sanyarú sorsunk vészjósló közeledtét. 



Amikor ők tovább álltak, egy alaposan felázott, hosszú sirató fal állta utunkat, oldalán, mint aszfalt út szélén a csatorna futott a víz által mélyített meder.


Mit nekünk, kövér gáz és hajrá. Úgy dobott bele az árokba, mintha kötelező lett volna neki. Onnan csak lefele lehetett tolatni egy fákkal árnyékolt vízgyűjtőbe, ami kis küzdelem után végképp elnyelte a kocsi fenekét.
Ezen a helyen jól érezhető volt egy sima M/T és egy Simex közti különbség hiszen ugyanott egy a miénkkel megegyező sőt alacsonyabb Pajero Simex gumikon simán ki-be aztán ki is ment.
A csörlőnk még a lecsévélésnél zárlatos lett és a relé kattogásán kívül semmi jelét nem adta létezésének.


2,5 órát vártunk mire arra jött két magyar csapat. Plusz még egy óra volt míg kiszedtük a kocsit vagyis mindjárt kettőt abból a dagonyából.
Hogy közben mi történt? Mindent megpróbáltunk. Először szereltem,  hátha csak kontakt hibás valamelyik kábel. Ehhez - rejtett csörlő lévén - lebontottam a kocsi elejét. Mindezt olyan mély, agyagos sárban, ami minden lépésnél leszedi az ember lábáról a gumicsizmát - már ha lett volna rajtam. A kocsi is szerencsétlenül állt meg. Éppen csak ki tudtam nyitni a volánhoz nyíló ajtót és oda is csak felülről lefele tudtam valahogy bemászni. Aztán lapátoltam a sarat bontottam a partoldalt, hogy majd ha jön valaki hátrafelé talán ki tud rántani. Jöttek a szokásos és esélytelen klisék a rönkökkel a kerekek alá még egy kis hinta teljesen feleslegesen.



Aztán befutott a Huszár Team sőt a siratón a Dentors is legurult.
Az első átgondolatlan mentőakció,-  aminek nem túl bonyolult és kifinomult elmélete az orral elém érkező Suzuki Samurajjal való kirántás - elég komikusra sikerült. Úgy rántotta vissza a Suzukit a kötél, hogy azzal a lendülettel landolt ő is az árokban ahonnan neki is csak lefelé vezetett az út. Viszont mi továbbra is az útban voltunk.
Kiszedni a Suzukit sem nagyon sikerült, így maradt a hátrahúzás, amit ha nem is első nekifutásra de végül is a Huszár Teamnek sikerült kiviteleznie.



Kívülállóként nagyon rossz érzés volt feltartani a versenyzőket. Sajnos ez a közjáték a Huszár Teamnek az itt töltött órájuk miatt pontveszteséggel járt. Valójában ezen a napon, mi nem tartoztunk se a túrázókhoz se a versenyzőkhöz, de még egy jót terepeznünk sem sikerült. 


A második napról azt gondoltuk csak jobb lehet.
Így is lett, mert nagyon szép túrázós élményekkel gazdagodtunk.
Beálltunk a sorba és igazi hegymászásban volt részünk a Murczin Zsolti által vezetett csapatban.
Persze, mint lenni szokott egy kis reggeli kitérőt tettünk, piacozás helyett a helyi szervízbe. 









Az előző napi túra csapat kalandozásainak nyomai: csapágyállítás, felgyűrődött haspáncél, defektek.  
Aszfalt, falu majd erdő és makadám, ami itt-ott lassan elnyúlva emelkedve egy patakot keresztez, majd helyenként megszűnve létezni a mederbe folytatódik egy-két tehénfejnyi kövekből álló csobogós ki zuhataggal nehezítve a haladást. Lekoccanó alvázak adták az aláfestést. Esőerdős érzetet keltett a felénk tornyosuló erdő. Még keresztbe dőlt fa is volt csak, hogy adja a mini expedíciós illúziót a párás völgy és az eleredő eső közepette. 






Felfelé a síkabb részeken jöttek a pangó sártengerek és csúszós meredélyek, majd lassan gyérült a növényzet és a vadkecskenyájak mellett elhaladva, a ködös Albionban találtuk magunkat.
Az út mellett jobbra balra láttuk a felfestett fotópontokat, majd a Huszár Team ténykedésében is volt szerencsénk gyönyörködni és bennünk egy egyre nyomasztóbb űr kezdett tátongani. Egy hiányérzet mely nem is távozott aztán.



A csúcs régen egy lokátor állomásnak adott otthont alatta pár száz méterrel lejjebb jókora laktanya volt a személyzetnek. Mi ott a romok által nyújtotta némi szélvédettségben ebédeltünk meg.
Na itt jött a versenyző szemmel nézve teljes döbbenet: Miiii az, hogy ebédelés, kempingasztal, székek, kolbász, savanyúság, felvágott zöldség, házi süti és pálinkaaaa???






Nekünk meg zabszem a seggünkben, hogy még terep még terep...
Mindemellett páholyból néztük a hegyoldalon hangyaként araszoló közeledő majd távolodó versenyzőket ahogy keresik a pontot teszem, hozzá elég sikertelenül. 
És akkor ott történt valami a ködben, valami amiről nem is akarunk nektek sokat magyarázni inkább beszéljenek a képek.
Van akinek pusztán egy bolond, van akinek más szintre emelte ezt az utazást. A bázisnál futottunk össze és aztán tökéletesen egyszerre érkeztünk a hegy csúcsára. Pálinkát nem fogadott el, mert - mutatta - ő csak egyfajta gyógynövényt eszik, ami ott terem a hegyen. 












A csúcson találkoztunk két magyar autóval és a kötelező szelfiket követően egyre masszívabb eső közepette indultunk lefelé. Ugyanarra mentünk amerre jöttünk. Ennek oka, hogy ismerve a terepet a kapitány nem akarta az eső miatt a csupasz meredek oldalon vinni a karavánt figyelembe véve a gyengébb autók és lelkes kezdőbb terepeseket.
Lefelé sem volt kevésbé nagy élmény az út.





Mire befutottak a versenyzők és a túrázók elkészült a bográcsgulyás, előkerült a pálinka, asztal, szék meg felcsendült az Ismerős arcok ikonikus slágerének dallama.








A verseny harmadik napjára jutott egy zárt pályás keringő, ami első nekifutásra idegen volt a magyar társaságnak mivel pontgyűjtő versenyek révén nem szoktak az ilyesmihez. Végül probléma, borulás mentesen zárult a történet.










A túra kategória első és második helyezettje ukrán versenyző lett, viszont a harmadik, negyedik helyet a Dentors és a Huszár Team csapata szerezte meg.
Ezzel el is dőltek a 2015/16-os Ázsia Race versenysorozatának dobogós helyei. 23 versenyző indult.
1. Dentors
2. Huszár Team
3. Artoffroad, szóval mi (két kihagyott versennyel nem gondoltuk volna)
Minden problémánk ellenére, azon túl, hogy jól éreztük magunkat sokat profitáltunk a mostani versenyből való kimaradásból.
Először is rájöttünk, hogy versenyezni mégiscsak jó, túrázva valahogy hiányzik a fűszer a levesből, másodszor olyan apróságokra derült fény, amiket csak így, kívülről szemlélve vesz észre az ember és tud kamatoztatni a jövőben verseny közben.
Technikai kérdések tisztázódtak. No meg rá kellett ébrednünk, hogy rendkívül elavult a navigációs technikánk a többiekhez képest. 
Kiderült, hogy ha valaki tényleg terepen használja a terepjáróját és a csörlőjét nem dísznek tartogatva, évente megejt száz körüli csörlőhasználatot, akkor fontos szempont, hogy olyat vegyen amihez van szerviz hálózat és akarás is a megjavítására.
A mi Escape csörlőnk túl azon, hogy komoly gond nélkül bírta három évig a kínzást, most, hogy kicsit megfáradt, négy nap alatt kijutott és vissza a lengyel gyártóhoz és teljesen felújították.
Azt hiszem ez magáért beszél.


































Az idei Ázsia Race versenysorozat élményekkel tapasztalatokkal és egy harmadik helyezéssel zárult számunkra. A vándorkupát egyenlőre átadtuk a Dentors csapatának (képen jobb alul).
Folyt. köv.