Na szóval kikecmeregtünk a sárból, hazajöttünk és próbáljuk kipihenni az elmúlt két napot. Közben leírjuk milyen volt az a rész, amit benne töltöttünk. Mármint a sárban. Az apropó az Ázsia Race csapata által rendezett télbúcsúztató pontgyűjtő verseny volt. Ez végül is egy ilyen edzőtábor féle rákészüléses versenyke a versenysorozat idei folytatásának megpróbáltatásai előtt. A versenyke szó ne tévesszen meg senkit, ez csak arra vonatkozik, hogy nem megyünk messzire és rövidebb ideig tart, viszont annál technika és emberpróbálóbb.
Mi most önálló - versenyen belüli - versenyt hirdettünk magunknak, aminek a lényege a feszült helyzetek nyugodt kezelése volt. Aki csinált már ilyet az tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert sokszor az autók bömbölését csak az üvöltöző emberi parancsszavak - trágár kifejezésekkel fűszerezve - nyomják el. Erre - mármint az üvöltözésre - funkcionális okok miatt rá is vagyunk kényszerülve. Ez azokra a pillanatokra vonatkozik amikor a navigátor kiszáll és helyben navigálja a sofőrt az akadályokon. Olyankor bömböl a motor és újra felhangzanak a Bödőcs Tibori mélységek: "gyere gyere állj gyere állj gyere állj...". Üvöltöznünk kell hogy egymást halljuk. Végre most először az elméletet szigorúan gyakorlatra váltottuk és végig rádióztuk az eseményeket, csendben, nyugodtan. Felszabadító volt az ordibálás hiánya.
A verseny itt köztudottan szigorúan véve terep. Tényleg ki se jöttünk az erdőből két napig. Hasonlóan a tavalyi versenyhez az egy hónapja tartó folyamatos esőzések következtében a talaj alattunk néha szappan állagúra néha meg ta... ööö orrváladék szerű csúszkamászkára változott.
Na jó. Menjük sorban.
Péntek este érkeztünk a béri szállásunkra, a versenyzők egy része ugyanígy döntött, másik része reggel jött.
A parkolóban már láttuk a szokott autókat és néhány újat. Ennek nagyon örültünk, mert ez kevésbé kiszámíthatóvá teszi az elkövetkező eseményeket.
A repertoár: Jeep, nagy Toyota Landcruiserek, Suzuki Vitara, Hyundai Galopper, L200, Nagy Patrolok, Opel Frontera, Pajerók.
Vacsora az elmaradhatatlan pálinka, alvás, reggeli éééés...
Olyan nagyon komoly taktikát az útvonalra nézve most nem tudtunk kitalálni, mert kis terülten sokfelé voltak pontcsoportok elhelyezve. Az sok időt elvesz, amikor összetorlódnak az erdőben az autók ezért vártunk, figyeltük merre indulnak el többen és egy másik irányt választottunk.
Az esőzések következtében az erdei utakon kialakult vályúkat, úgy kell elképzelni, mint a vonatsínt. Ha szembe jön egy másik vonat nincs lehetősége félreállni, kezdődik a tolatás a váltóig (jelen esetben több száz méter is lehet egy ilyen vályúból kiugrási lehetőség.) Az emelkedőkön felfele lendületből tudunk haladni, ha ez egy pillanatra is megszakad akkor lehet visszagurulni a legmélyebb pontra és újrakezdeni az erőlködést. Szóval ezért is döntöttünk így, hogy minél kevesebb ilyen történjen. Legtöbbször a pontok közti haladás is kemény küzdelem volt az elemekkel.
Mivel volt ez a versenyen belüli versenyünk ezért mi nagyon jól éreztük magunkat. A fotópontokra gyúrtunk elsősorban, főleg azért mert ezt szeretjük. (ez az amikor egy kijelölt pontra oda kell állni az autóval)
Elkövettünk jó pár hibát. Az "Arra mentek az izéék is, menjünk mi is arra!" Az nem jó taktika, főleg ha a rossz irányból csak kicsörlőzni tudod magad. Mínusz fél óra. Mások is tudnak hibázni, másokat követni sokszor rosszabb, mintha megbíznál a saját navigátorodban. (átvitt ért. is)
A másik, hogy amikor egy emelkedőn halad felfelé a sofőr és tudja hogyha megáll akkor kezdheti elölről s ekkor a navigátortól elhangzik egy mondat félúton, hogy - bár arra nincs út, de - "szerintem itt kellene jobbra kanyarodni", akkor erre a sofőr azt mondja: "én bizony meg nem állok, majd ha a tetőn kiderül, hogy nem kanyarodik arra az utunk visszajövünk inkább." Ez mindaddig rendben van, amíg a tetőn el nem akad az autó egy mező közepén, ahol nincs egy darab fa és nem kell kisásóval kiásni egy nagy dög autót. Mínusz fél óra a versenyből.
Ilyenekkel vesztettünk két órát, ami azzal járt hogy a végére hagyott három zsíros fotópontot már nem akartuk megoldani. Ezeket azért hagytuk a végére, mert közel volt a házhoz. Normál körülmények között erre bőven elég lett volna még a rendelkezésünkre álló idő. De másrészről azért is maradtak ki mert addigra már megtörtük a kocsi hátuljának egyik felét és itt sikerült nekicsúszni egy fának, ezzel kiegyenlíteni az autó addigi különbségeit és mindkét lámpát ripityára törni. Úgyhogy úgy döntöttünk aznapra befejezzük.
Aztán küzdöttünk még a technika ördögével is. A turbónk haldoklik. Hol máshol jött volna elő, mint a sár és a verseny közepén. Ez teljesítményvesztéssel járt. Ami ennél mégis zavaróbb volt az a torokkaparó kékes füst, ami ködgránátként szórta ránk az áldást egész nap, ettől alig lehetett megmaradni a kocsiban.
Így az első napot nagyon jó érzéssel - mert erdő és napsütés és offroad és béke - mégis a vesztesek teljes nyugalmával zártuk. Jaaa! Életünk első olyan versenye ahol nem esett az eső. Azért ez most kiderült hogy abban a konstrukcióban hogy előtte sokat esik, tehát van sár és izgalom de közben nem esik ettől jobb a komfortérzet az nagyon kellemes.
Aznap két autó is befejezte a versenyt. A Jeep több defekt, stabilizátor rúd és csörlő probléma miatt, az Opel Frontera első hajtás elvesztése miatt. A Huszár Team Toyota Landcruisere már másodszor (Kárpátalja) hajtásbeli problémákkal küszködött, így ők lazábban voltak kénytelenek venni.
Az esti részeredmények között nagy meglepetés volt számunkra a BK Team, akik tavaly ezen a pályán kezdték a versenyzést.
Az Ázsia Race bajnokságot végigcsinálták és jól beleerősödtek. A nap végén negyedik helyen voltak. Mi pedig nagyon messze a hetedik helyen, nyolcvan ponttal lemaradva az előttünk lévőtől.
A mezőny megdöbbentően hamar lefeküdt. Fél kilenckor már csak a túrázók tartották a frontot a poharak mellett. Mi még maradtunk.
Mivel az első három helyezett között nagyon kicsi volt a pontkülönbség, ezért a reggel részükről úgy nézett ki mint egy gyorsasági verseny rajt. A többiek kávét szürcsölgetve nézték ezt az offroados pontgyűjtő versenyen ritka jelenséget.
De azért mi odatettük magunkat ahogy bírtuk. .... ez a negyedik fotópontunknál egy órás balettozást jelentett gravitációs tezsvírünkkel.
Na itt álljunk meg egy szóra. Mi alapvetően kiszállós, átnézős, hogy a legjobb, honnan tökéletes a pont megközelítése alkatúak vagyunk. Persze csak akkor, ha erre szükség van. Na most egy +30-as pontnál erre általában nagyon nagy szükség van. De kéremszépen, amikor a nyakadban lihegnek mögötted az említett sínen, közben pedig a pontnál nézők várják az esetleges kivégzésed pillanatait, akkor az ember ítélőképessége komoly csorbát szenved. Mer' ugye egyrészről Janibb mer lenni, mivel a sok ámber közül váláki csak kihúzza ha baj van. Ez nem olyan számítós dolog, hanem tudat alatt kapcsol át. Másrészről úgy érzi kicsit el is várják a Janiságot. Forog a kamera gyerekek! :)
Így esett hogy majdnem borult. Bemenni még simán, de kijönni már sokszereplős művészet volt. Ára: egy darab szintetikus csörlőkötél, egy óra hossza, egy Patrol és csapata (Go Fast Team: Örök hála, amiért meg is kapták a Fair Play díjat és a +30 pontos fotópontot amibe mi beragadtunk) + hat ember munkája.
Kimásztunk, csomó a kötélre és fura, de jókedéllyel végigcsináltuk a napot.
Nagyjából olyan 50 darab pont van kirakva ilyenkor aminek átlag a fele fotópont. Végére annyira túllendültünk ezen a kis malőrön, hogy visszamentünk és megcsináltuk azokat a nehezebb fotópontokat is, amit hirtelen akkor nem akartunk csomózott kötéllel. Pár (azaz kettő) rohadék sz@rt sem érő öt pontost nem tudtunk elfogadhatóan begyűjteni. A béri pályán lévő iszonyú mennyiségű jel közül rosszat választottunk.
Na jó szóval ebbe most nem megyünk bele mert úgysem értenétek, de van egy vágyunk hogy legyen egy olyan verseny ahol csak fotópontok vannak. Majd megírjuk az Önök kérték-be! G. Máté Mátyás Parkerdő határán élő lakos, kedves hallgatónk és navigátora M. Zsolttól szeretné kérni a fotópontgyűjtő verseny sz@ros pici összezavart kék pontok nélkül c. rendezvényt!
De végsősoron nem ezen múlott a dolog, az eset, hogy hatodikak lettünk. Ami abból a szempontból nem rossz, hogy az első nap hetedik helyéről úgy jöttünk fel a hatodikra, hogy az nekünk minimum 80 pont hátrány ledolgozásába került.
Az első hely, az első kupa nagyon drága móka volt. Leamortizáltak egy verseny alatt egy 100-as Toyota Landcruisert. A kocsik nagy része nyomottan, törötten távozott a helyszínről.
A facebookon megosztottam egy képet amihez érkezett egy kérdés: "Miért kell az erdőben ralizni?" Gondoltam itt a bejegyzés végén több hely van erre válaszolni. Először is mi nem természetvédelmi területen autózunk. A szervezőnek így is komoly engedélyeket kell beszerezni, hogy bejuthassunk a területre. Jelen esetben az autók számát húszra limitálták. A hasonló jellegű területeken a fakitermelés nagyobb kárt okoz, mint az, hogy pár autó jön megy egy kicsit. A csörlőzésnél favédő hevedereket használunk. Ezek amolyan városlakó gondolatoknak tűnnek, pedig ha nem lennének városok ott is erdők lennének. Miért kell autópályákat építeni? Nekünk nincs rá szükségünk. :)
Végső soron ne legyünk álszentek mi mindannyian része vagyunk a civilizációs betegségeknek de egy offroados se nem rosszabb se nem jobb, mint a többi. Akinek ez nem tetszik nézzen be a hűtőjébe és gondoljon bele honnan jöhet legközelebbről a reggeli narancslé, mivel és milyen utakon?
Ha például "zombiapokalipszis" lenne és nem lehetne aszfalton eljutni sehova, mert elbarikádoznák az utakat a zombik, meg ilyenek mi offroadosok mennénk az erdőn át és kimentenénk mindenkit, aki még nem zombi. Szerintem :)
Ja és hogy miért is kell ezt csinálni?
Azért mert kikapcsol a hétköznapok gondjaiból. Nem gondolhatsz semmi másra, csak az előtted lévő feladat megoldására. Egyszóval jelen vagy. Élsz, megélsz, átélsz egy izgalmas kalandot.
Az esőzések következtében az erdei utakon kialakult vályúkat, úgy kell elképzelni, mint a vonatsínt. Ha szembe jön egy másik vonat nincs lehetősége félreállni, kezdődik a tolatás a váltóig (jelen esetben több száz méter is lehet egy ilyen vályúból kiugrási lehetőség.) Az emelkedőkön felfele lendületből tudunk haladni, ha ez egy pillanatra is megszakad akkor lehet visszagurulni a legmélyebb pontra és újrakezdeni az erőlködést. Szóval ezért is döntöttünk így, hogy minél kevesebb ilyen történjen. Legtöbbször a pontok közti haladás is kemény küzdelem volt az elemekkel.
Mivel volt ez a versenyen belüli versenyünk ezért mi nagyon jól éreztük magunkat. A fotópontokra gyúrtunk elsősorban, főleg azért mert ezt szeretjük. (ez az amikor egy kijelölt pontra oda kell állni az autóval)
Elkövettünk jó pár hibát. Az "Arra mentek az izéék is, menjünk mi is arra!" Az nem jó taktika, főleg ha a rossz irányból csak kicsörlőzni tudod magad. Mínusz fél óra. Mások is tudnak hibázni, másokat követni sokszor rosszabb, mintha megbíznál a saját navigátorodban. (átvitt ért. is)
A másik, hogy amikor egy emelkedőn halad felfelé a sofőr és tudja hogyha megáll akkor kezdheti elölről s ekkor a navigátortól elhangzik egy mondat félúton, hogy - bár arra nincs út, de - "szerintem itt kellene jobbra kanyarodni", akkor erre a sofőr azt mondja: "én bizony meg nem állok, majd ha a tetőn kiderül, hogy nem kanyarodik arra az utunk visszajövünk inkább." Ez mindaddig rendben van, amíg a tetőn el nem akad az autó egy mező közepén, ahol nincs egy darab fa és nem kell kisásóval kiásni egy nagy dög autót. Mínusz fél óra a versenyből.
Ilyenekkel vesztettünk két órát, ami azzal járt hogy a végére hagyott három zsíros fotópontot már nem akartuk megoldani. Ezeket azért hagytuk a végére, mert közel volt a házhoz. Normál körülmények között erre bőven elég lett volna még a rendelkezésünkre álló idő. De másrészről azért is maradtak ki mert addigra már megtörtük a kocsi hátuljának egyik felét és itt sikerült nekicsúszni egy fának, ezzel kiegyenlíteni az autó addigi különbségeit és mindkét lámpát ripityára törni. Úgyhogy úgy döntöttünk aznapra befejezzük.
Aztán küzdöttünk még a technika ördögével is. A turbónk haldoklik. Hol máshol jött volna elő, mint a sár és a verseny közepén. Ez teljesítményvesztéssel járt. Ami ennél mégis zavaróbb volt az a torokkaparó kékes füst, ami ködgránátként szórta ránk az áldást egész nap, ettől alig lehetett megmaradni a kocsiban.
Így az első napot nagyon jó érzéssel - mert erdő és napsütés és offroad és béke - mégis a vesztesek teljes nyugalmával zártuk. Jaaa! Életünk első olyan versenye ahol nem esett az eső. Azért ez most kiderült hogy abban a konstrukcióban hogy előtte sokat esik, tehát van sár és izgalom de közben nem esik ettől jobb a komfortérzet az nagyon kellemes.
Aznap két autó is befejezte a versenyt. A Jeep több defekt, stabilizátor rúd és csörlő probléma miatt, az Opel Frontera első hajtás elvesztése miatt. A Huszár Team Toyota Landcruisere már másodszor (Kárpátalja) hajtásbeli problémákkal küszködött, így ők lazábban voltak kénytelenek venni.
Az esti részeredmények között nagy meglepetés volt számunkra a BK Team, akik tavaly ezen a pályán kezdték a versenyzést.
A mezőny megdöbbentően hamar lefeküdt. Fél kilenckor már csak a túrázók tartották a frontot a poharak mellett. Mi még maradtunk.
Mivel az első három helyezett között nagyon kicsi volt a pontkülönbség, ezért a reggel részükről úgy nézett ki mint egy gyorsasági verseny rajt. A többiek kávét szürcsölgetve nézték ezt az offroados pontgyűjtő versenyen ritka jelenséget.
De azért mi odatettük magunkat ahogy bírtuk. .... ez a negyedik fotópontunknál egy órás balettozást jelentett gravitációs tezsvírünkkel.
Na itt álljunk meg egy szóra. Mi alapvetően kiszállós, átnézős, hogy a legjobb, honnan tökéletes a pont megközelítése alkatúak vagyunk. Persze csak akkor, ha erre szükség van. Na most egy +30-as pontnál erre általában nagyon nagy szükség van. De kéremszépen, amikor a nyakadban lihegnek mögötted az említett sínen, közben pedig a pontnál nézők várják az esetleges kivégzésed pillanatait, akkor az ember ítélőképessége komoly csorbát szenved. Mer' ugye egyrészről Janibb mer lenni, mivel a sok ámber közül váláki csak kihúzza ha baj van. Ez nem olyan számítós dolog, hanem tudat alatt kapcsol át. Másrészről úgy érzi kicsit el is várják a Janiságot. Forog a kamera gyerekek! :)
Így esett hogy majdnem borult. Bemenni még simán, de kijönni már sokszereplős művészet volt. Ára: egy darab szintetikus csörlőkötél, egy óra hossza, egy Patrol és csapata (Go Fast Team: Örök hála, amiért meg is kapták a Fair Play díjat és a +30 pontos fotópontot amibe mi beragadtunk) + hat ember munkája.
Kimásztunk, csomó a kötélre és fura, de jókedéllyel végigcsináltuk a napot.
Nagyjából olyan 50 darab pont van kirakva ilyenkor aminek átlag a fele fotópont. Végére annyira túllendültünk ezen a kis malőrön, hogy visszamentünk és megcsináltuk azokat a nehezebb fotópontokat is, amit hirtelen akkor nem akartunk csomózott kötéllel. Pár (azaz kettő) rohadék sz@rt sem érő öt pontost nem tudtunk elfogadhatóan begyűjteni. A béri pályán lévő iszonyú mennyiségű jel közül rosszat választottunk.
De végsősoron nem ezen múlott a dolog, az eset, hogy hatodikak lettünk. Ami abból a szempontból nem rossz, hogy az első nap hetedik helyéről úgy jöttünk fel a hatodikra, hogy az nekünk minimum 80 pont hátrány ledolgozásába került.
Az első hely, az első kupa nagyon drága móka volt. Leamortizáltak egy verseny alatt egy 100-as Toyota Landcruisert. A kocsik nagy része nyomottan, törötten távozott a helyszínről.
A facebookon megosztottam egy képet amihez érkezett egy kérdés: "Miért kell az erdőben ralizni?" Gondoltam itt a bejegyzés végén több hely van erre válaszolni. Először is mi nem természetvédelmi területen autózunk. A szervezőnek így is komoly engedélyeket kell beszerezni, hogy bejuthassunk a területre. Jelen esetben az autók számát húszra limitálták. A hasonló jellegű területeken a fakitermelés nagyobb kárt okoz, mint az, hogy pár autó jön megy egy kicsit. A csörlőzésnél favédő hevedereket használunk. Ezek amolyan városlakó gondolatoknak tűnnek, pedig ha nem lennének városok ott is erdők lennének. Miért kell autópályákat építeni? Nekünk nincs rá szükségünk. :)
Végső soron ne legyünk álszentek mi mindannyian része vagyunk a civilizációs betegségeknek de egy offroados se nem rosszabb se nem jobb, mint a többi. Akinek ez nem tetszik nézzen be a hűtőjébe és gondoljon bele honnan jöhet legközelebbről a reggeli narancslé, mivel és milyen utakon?
Ha például "zombiapokalipszis" lenne és nem lehetne aszfalton eljutni sehova, mert elbarikádoznák az utakat a zombik, meg ilyenek mi offroadosok mennénk az erdőn át és kimentenénk mindenkit, aki még nem zombi. Szerintem :)
Ja és hogy miért is kell ezt csinálni?
Azért mert kikapcsol a hétköznapok gondjaiból. Nem gondolhatsz semmi másra, csak az előtted lévő feladat megoldására. Egyszóval jelen vagy. Élsz, megélsz, átélsz egy izgalmas kalandot.
A dobogósok pedig:
III. hely Hello Kitty
II. hely Land C
I. hely Patina
Gratulálunk a nyerteseknek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése