2015/06/10

Három a magyar igazság (negyedik 'race')

Ázsia Race - Tavaszi Balkán Túra IV.

A mezőnyből mi hagytuk el először macedón szállásunkat. Ilyen még soha nem volt. Ez az esti tivornyából való gyors lelépésünknek volt köszönhető. De úgy tűnik a mentális terhelés holtpontjánál tarthattunk mert a versenytárak - akik pár órával ezelőtt még azon civódtak, erőteljes fejnehéz tartásban, hogy a mobilhangfalon Szécsi Pál vagy David Guetta szóljon - szürreális gyorsasággal szedték össze magukat és sorra viharoztak el mellettünk.

Nem fájt ez már. Már semmi sem fájt, egyszerűen kezdett minden inkább vicces lenni. Egy darabig.   Akármennyire erőlködünk a macedón bulgár határt sehogy nem sikerül felidéznünk. De mivel nem emlékszünk semmire ezért - azt gondoljuk - különösebb gond nem lehetett. Minden határra igaz volt egyfajta békés integetés és autócsodálat. Kivéve hazafele a szegedire, ahol majdhogynem darabokra szedtek minket. Gondolták a koszovóiak biztosan ezt a módját választják a határon való átjutásnak a szántóföldi séta helyett...
Szóval az első emlékünk erről a napról, hogy beértek minket, aztán össze össze találkoztunk az élbolyjal, majd megálltunk pisilni egy benzinkútnál, ahol próbáltunk mindent egyszerre letudni. Reggeli kávé valamibe elem kellett és azt hiszem itt ébredtünk föl. Ennek az volt az ára, hogy a mezőny rendesen elhúzott mellettünk. Aztán valahogy már Bulgáriában évődünk a pontok felfűzési irányán. Na itt a mezőny nagy része szembe jött velünk, ezért akkor úgy tűnt talán nem a megfelelő taktikát választottuk. 



Tapasztalataink alapján (kettő) Bulgáriában mindig esik. Lett is ebből off road a javából. Ezen a napon a favédő heveder, a csőrlőkötél többi részével nem került visszahúzásra. Átcsörlőztük magunkat a fél napon.  A tavalyi Balkán Túrának köszönhetően volt egy pár szakasz, ami a helyismeret csalóka páncéljával vértezett fel minket. Mer'hogy átláttuk, hogy egy térképszakasz mennyi idő. Ebből arra következtettünk, hogy elegendő. Aztán kiderült, hogy nem. A fotópontokat könnyed balerinák módjára gyűjtögettük. Egyedül a plusz húszas, zsíros fotópont fogott ki rajtunk, ellenben megtudtuk mekkora sziklát képes elhúzni az autónk. Nagyot. 




A mezőny végén versenyezni szomorúnak tűnik azonban igen komoly előnyökkel jár. Itt vannak kéremszépen a fotópontok környékén lévő nyomok, amik ha kevesek akkor azért adnak derűlátásra okot, ha meg sok, akkor nem kell gondolkozni a megoldási lehetőségeken. Hátránya, ha elődeink hosszasan görcsösen akarnak, akkor az akaratvályúkon nehéz, olykor lehetetlen a feljutás. De ez ritka. Gyakoribbak a nehéz pontok mellett lemondóan elsuttyogó párhuzamos nyomocskák.


 A helyismeret egészen addig bizonyult megnyugtatónak, amíg nem derült ki, hogy Bulgáriában egy tél komolyan átrendezheti az erdőket. Ez meg is történt. Olyasmi lehetett ott pár hete, mint nálunk a dobogókői ónos horror. Csak először is nagyok a fák és örökzöldek. Másodszor el lehet felejteni a katasztrófavédelmet mint olyan. Ez az erdő úgy állt előttünk, mint ahogy a spagetti képes - főzés után persze. Láttuk a friss kínlódás nyomait, a fejszenyomokat, a frissen húzgált deréknyi fákat. Gondolkoztunk is rajta, hogy a versenyzőknek volt ennyi ideje vagy a helyiek pont ma próbálták járhatóvá tenni ezt a szakaszt. Tehát a verseny útjának felénél 
"...egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom."
De ha pokoli volt is a táj őrangyalaink (Optimal 4X4), - akik valamiért már megint szemből kecmeregtek - megerősítették gyanúnkat; jobbra kell kerülni. Sajnos erről a szakaszról nem készült kép. De megfogadtuk hogy legközelebb a hétfejű sárkány is állhat szemben velünk akkor is megállunk fotózni, hogy utólag berakhassuk a blogba. 







Durva volt a terep, amint látszik. Ami nem látszik az az, hogy a téli erdészeti autók iszonyatos vályukat csináltak, amik néhol betonkeményre száradtak és ott a navigátor kapaszkodás híjján többször lefejelte a plafont. Ahol meg nem száradtak csontra a vályúk ott meg volt az a tipikus szappanos g.ci, ott meg a navigátor a csörlőt rángatva többször hátra esett. A navigátornak egyébként sem volt jó napja.  /a navigátor/
Már Szófia fölött voltunk amikor ránk sötétedett. Gyűjtögettük sötétben és ridegben a pontokat azzal a szent meggyőződéssel, hogy pár kilométerre vagyunk a szállásunktól. Aztán kiderült, hogy az a pár kilométer 140. Akkor nem szomorúak voltunk, hanem olyan őrjöngő erdei állatok akiket bezártak még két és fél órára egy autóba. Az egyiknek azt mondták - az egy grizzly volt - vezess! Az aszfalton mint említettük kevesek vagyunk mint mackósajtban a brummogás, ami azért mégiscsak volt bőven. 




 De azért valahogy csak megérkeztünk és másodikok lettünk. Három verseny három kupa! Három a magyar igazság! Ennyi! Sziasztok! :)


u.i.: az őrjöngő erdei állatok egy wellness 'szpáába' érkeztek, sört akartak, enni akartak és mocskos mancsaikat feldobták a bárban a piros bőr puffokra.

Még egy fontos információ: Első hely: Helló Kitty, harmadik hely: Huszár Team!

folyt.köv.