Asia Race meglepetés verseny

Lassan két éve, hogy nem vettünk részt az Ázsia Race szervezésében lebonyolított versenyen azonban végre március első hétvégéjén Erdélyben jártunk velük. Ez a három naposra tervezett verseny Hargitafürdő központtal csillagtúra szerűen lett kitalálva. Volt bennünk némi izgalom azzal kapcsolatban hogy vajon két méteres hóban hogy megyünk a hegyre vagy éppen a hirtelen megindult olvadással /ma már nem lehet tudni/ mit fogunk kezdeni. 

Szokás mondani, hogy ha az ember leesik a lóról illik gyorsan megint nyeregbe szállni. Valahogy mi is így voltunk az erdélyi terepjárózással a múltkori fiaskónk után.

Sok minden változott az elmúlt évek alatt. Változott a kocsink, kicserélődtek a régi arcok alig-alig maradt valaki a régi bandából, akikkel annyiszor küzdöttünk a dobogós helyekért. 

Az öreg "kis" Pajero-k talán sose volt ennyire egyben mint most van.

A motor tuning és a gyári megmaradt rövid áttétel a felező használatával brutális erőt szabadít a kerekekre. Tényleg nem lehet összehasonlítani a gyári állapotával, ez a mély hóban most mutatkozott meg igazán. 

Vadonat új BF. Goodrich AT/Ko2 gumikkal mentünk, amik meghökkentően jól viselkedtek a hóban. Teljesen biztonságos vezetést nyújtottak letaposott, fagyott felületen is. Komoly mély hóban, hegynek felfele sem volt rájuk panasz. Persze azért érezni kell mikor nem szabad és mikor kell elvenni a gázt.

Természetesen ezek a gumik is kevesek lettek volna egy két tonnás kocsival a +20, +40 pontos fotópontok kipipálásához.

Itt említeném meg, hogy Murczin Zsolti a hó ellenére sem fogta vissza magát és még nyári körülmények között is sokakat megrémisztő nehézségű pontokat csinált, főleg az első napon. De hát mi ezért szeretünk a versenyeire járni, mert kell hozzá spiritusz és a nehéz pontokat búsásan meg is jutalmazza. 

Nem sajnáltunk beszerezni négy darab hóláncot, amit restek se voltunk fel- és leszerelni napjában többször. Mi a Szlovén Veriga hóláncát vettük, ami mint kiderült előnyt is meg hátrányt is tartogatott.

Előnye, hogy nagyon gyorsan szerelhető, hátránya ugyanebből adódik. Van rajta egy a láncokat gyorsan meghúzó mechanika, ami nem feltétlen egy százra zárt hajtás fél kettőbe való padlógázon való pörgetés kínjaira van tervezve. Úgyhogy javítottuk szorgosan nappal és este a verseny után is. Egyébként épelméjű terepjárós használatra nyugodtan ajánljuk.

De visszatérve az elejére a hétszáz kilométeres utat kettécsapva tettük meg odautunkat a Hargitáig. Vásárosnaményban Joci barátunknál aludtunk - akivel blogunk kapcsán ismerkedtünk meg  és - aki velünk tartva debütált nálunk, mint mindenes. Bizony nem volt könnyű dolga, mondhatnánk mély víz volt, de derekasan állta a sarat akarjuk mondani havat.

Így aztán relatív pihenten értünk hargitafürdői szállásunkra, ahol a szoba átvétele és hurcolkodás után egyből kocsimustrára mentünk.

Először is a létszám adott némi ámuldozásra okot, bár pontosat nem tudunk de közel negyven autó vehetett részt a rendezvényen ebből tíz nevezett a versenyre, a többiek pedig túra kategóriába autózgattak. 

A másik ámuldozásra okot adó tény, a technikai felhozatal volt: szénné épített autócsodák amerre néztünk, még finn rendszámot is láttunk, amit rögtön kombinálva a hó és téli körülményekkel valamint a versennyel határozottan rontva éreztük esélyeinket egy dobogós helyezéshez. Néztük a gumikat, számoltuk hány kocsin van hátul is csörlő, tanakodtunk ahogy azt illik egy komolyan vett verseny előtt. Egyedül a tréleren álló Polaris-al nem volt verseny ügyileg kisebbségi fóbiánk miért is lett volna. Hát tévedtünk.
A másnap reggel a szokásos rajt előtti rutinnal zajlott: komoly eligazítás, regisztráció, nyilatkozat, rajtszám, hatósági engedélyek kiosztása és természetesen az aznapi GPS pontok feltöltése, majd végre rajt.

Az első nap három pontcsoportból meg egy sok-sok pontot érő "kincsből" állt. A kincsről azt kell tudni, hogy abból egy van. Aki először ér oda és megtalálja azé lesz. Taktikázni kell. Mindig. Ez a navigátor feladata. Kitalálni az aznapi útvonalat és következetesen végigvezetni rajta a többieket. 

Rég voltunk igazi versenyen. Ez az első nem különösebben nehéz fotó pontnál rögtön megmutatkozott. Megálltunk, tanakodtunk, húztuk az időt, vitáztunk a behajtás mikéntjéről. Amíg ez történt beértek a versenytársak. Elsőre legnagyobb meglepetésünkre a Polaris dobta be magát a ponthoz játszi könnyedséggel. Itt derűlt ki számunkra, hogy ő is versenyzett. Na Polaris ellen még nem mentünk hát ennek is eljött az ideje. Utána Balázsék jöttek a régi még jelen lévő kevesek közül. Ők a pontból kijövet valami technikai problémát generáltak és félre álltak az útból. Itt volt az idő, némi lámpalázzal vágtuk bele magunkat az addigra nem kis nézősereg előtt - mivel befutott egy pár faszállító lovasszekér is csakhogy minden kerek legyen. És akkor valami bekattant pillanatok alatt kint voltunk egy rövid csörlőfogással 180 fokot a menetiránynak húztuk a kocsit és robogtunk tovább.

Beállt a megszokott gépies verseny üzemmód, amiben mindenki teszi a dolgát pontról-pontra haladva mindig csak a következő megoldandó problémára koncentrálva valahogy úgy ahogy az aknamentesítő katonák haladnak előre egy-egy aknamezőn.

Csörlőztünk, havat lapátoltunk, hóláncokat szereltük javítottuk és pihenés képpen lapátoltunk még egy kis havat. Volt mivel, mert három lapátot vittünk hozzá. Komoly hóval versenyen most találkoztunk először, rosszabb mint a legagyagosabb tocsogó sár. Teljesen kiszámíthatatlanul tud rajta csúszni a kötélen lógó kocsi. Bent ülve tudván, hogy gyakorlatilag egy két tonnás szánkóban ül az ember egy harminc negyven fokos leejtőn, egy ujjnyi műanyag kötélen lógva könnyen kiszárad a száj. 

A fotók általában nem adnak vissza semmit. Talán a videók többet, de ahhoz egy stáb kéne, aki követ minket mert blog ide meg oda egyszerűen itt minden kézre szükség volt.

Tulajdonképpen minden rendben ment az utolsó betervezett két fotópontig. Már sötétedésbe értünk oda és a pontokból kijöve megvolt a baj. A kocsi azonnal hasig ásta magát a méteres hóban. Természetesen két kis csenevész fácska volt csupán előttünk, azok se valami jó helyen a csörlőzéshez. Így ástunk, lapátoltunk majd próbáltunk csörlőzni de nem engedett. Közben vastag botokat ékeltünk hosszában az első kerekek alá. Végül a beékelt fa a csőrlővel karöltve kimozdította a kocsit. Megúsztuk. Tudni kell, hogy a hegyek között nincs térerő. Estére igen komolyan lehűlt a levegő szóval nem volt ínyünkre ott éjszakázni. Itt még pisilni sem szívesen száll ki az ember sötétben, mert ha megmozdul a bokor szívrohamot kap.

Holt fáradtan estünk a célba fél órás késéssel, ami mindössze 6 pont veszteséggel járt.

A másnapi rajt, az első nap elért pontok sorrendjében történt. Így tudtuk meg, hogy a Polaris az első ami nem igazán lepett meg minket, viszont a második egy rövid kettes Pajesz lett mindössze tíz ponttal megelőzve minket. Ők hozták el a kincset, úgyhogy selavie! 

Nem tudjuk utánunk kik mikor és, hogy egyáltalán hányan rajtoltak el még aznap reggel. A szállásról leejtő jó négy kilométeres közúton megelőztük a második helyezettet, aki valamiért az út szélén várakozott.

Ezen a ponton minden korábbi taktikai tervet félredobva úgy döntöttünk "padlógázon" meg sem állunk a kincsig.

A Polaris - jellegéből adódóan - úgy gondoltuk nem fog közúton negyven kilométert autózni csak azért hogy elhozza az ott lévő kincset. Ha megvan a kincs ismerve a fotópontokhoz kötődő meghitt kapcsolatunkat nincs az az Isten, hogy ne legyen meg a második vagy harmadik hely.

Tulajdonképpen minden a terveink szerint alakult. Esett némi hó az éjjel, aminek friss puha tapadása segített a kincsig jutni a hólánccal való kínlódás nélkül is.
A kincset is megtaláltuk nem könnyen de meglett. Mint utóbb kiderült egy V alakú fa nyiladékából leesett a fa tövébe. Csak ugye azóta esett rá vagy negyven centi hó, a GPS pontossága meg húsz méteres kört jelent. A lázas keresést felváltotta a feladás és amikor már indultunk volna megjelentek azok a kis alig látható mélyedések a hóban, ami emberi lábnyomokra esett friss hó gyanúját keltette. A gyanu beigazolódott  a nyomok elvezettek a kincshez.

Aztán hólánc és mentünk pontról pontra. Napközben többször keveredtünk a túrázók közé, ami a brutális létszámuknak köszönhetően sokszor nagyobb fejtörést okozott, mint egy-egy pont megtalálása. De szerencsére Zsolt és Zoli igyekeztek ráhatással lenni a túraszakosztájra, hogy elengedjenek. 

Legközelebb viszünk egy szirénát is biztos, ami biztos. 

Az feltűnt nekünk már délután felé is, hogy a Polaris-on és egy Amarok-on kívül egy árva versenyzővel sem találkozunk, holott törvényszerűség, hogy itt-ott össze kell futni az embernek másokkal.
Este aztán nagyjából minden kiderült a számunkra. Mi nem tudtuk, de gyakorlatilag magunkkal versenyeztünk. Elvben volt a Polaris de ő is magával versenyzett, mert egyszerűen az a kocsi nem ez a műfaj. Mind a második, mind a negyedik helyezett illetve még egy autó a napot a hó fogságában töltötték, amibe közvetlen a rajtot követően kerültek egy sima kék pontokat rejtő szakaszon. Így pontot aznap nem is szereztek. Azt is megtudtuk, hogy a tíz indulóból csak hat adott le értékelhető itinert.

A verseny még ilyen körülmények között sem egy vállalhatatlan kihívás. Az útvonal járható volt azt pedig mindenki eldöntheti maga, hogy mit tud, mer, akar bevállalni a fotópontok közül. Kicsit több bátorság és kalandvágy nem ártana a túrázók részéről sem. Szerintünk sokan akik ott voltak túrázni indulhatnának a versenyen, autóik és saját képességeik is meglennének hozzá. 

Szóval a harmadik, fél-napi verseny elmaradt. Mi visszamentünk magunkban a "kincses hegyre", hogy fotózzunk és csak bámuljunk a szemünkön meseországban.

Az eredményhirdetésre a Tiltott Csiki Sör gyárüzemében került sor, egy gyárlátogatással, sörözéssel egybekötött ebéd keretén belül. Nagyon ízlésesen és ötletesen van megoldva a gyár belső tere.

Az első helyezett 2600 pont körül a Polaris lett (nagyjából csak az arányok miatt, de nem emlékszünk pontosan). Igazat megvallva az első napon kicsit szálka volt a tény, hogy egy "mission inposible" feladatunk van vele szemben. De aztán a szervező mondatai az első hely díjának átadása előtt helyretették a dolgot. Megtudtuk, hogy régi cimborák, akik a kilencvenes évek elején is versenyeztek már egymás ellen. Nem mai fiúk a témában. Ez a verseny nem számít bele a bajnokságba. Mindenki tudja, hogy a Polaris jellegű autók egészen más típusú offroad versenyeken indulnak és ezt a szervező ki is hangsúlyozta a díjátadón. 

Őszinte beszéd. Ennyi.

1600 ponttal lettünk a másodikak, a harmadik helyezettnek 600 pontja volt.

A verseny szempontjából kicsit furcsán alakultak ellenére mi nagyon jól éreztük magunkat, kemény kihívásokkal teli volt, eszméletlenül szép téli környezetben, jó szervezéssel és tényleg baráti hangulatban.

Talán még annyit, hogy jön a Balkán ott nem lesz hó meg nagyon sár se úgyhogy hajrá!