2015/05/04

Hét nap nyolc ország (összefoglaló)


Összesen két napunk van itthon arra, hogy a balkáni offroadról áthangoljuk belső frekvenciánkat a svájci hegyekre, ezért úgy döntöttünk, hogy az indulás előtt egy rövid összefoglalót készítünk számotokra. 
Aki követi a blogot olvashatta, hogy tavaly voltunk már erre versenyen (Budapest-Szaloniki), de az egy kispiskóta volt az ideihez képest. Legalábbis számunkra.

Valamiért akkor volt időnk megállni egy kávéra, megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy állva - és nem menet közben - ettünk és belemerültünk a táj szépségébe. Az első napokat leszámítva most sikerült bővítenünk a "menet közben is megoldható tevékenységek" listáját miközben kipipáltuk az egyetlen balkáni országot, ahol még nem jártunk (Albánia). 



A versenyen másodikok lettünk, ami nagyon komoly eredmény, mert nehéz fotópontok is voltak benne, rengeteg "kincskeresés" és a mi autónk volt a leggyengébb a mezőnyben. Ez a hosszú offroad mentes távot tekintve óriási hátrányt jelentett az aszfaltos részeken, mivel utazósebességünk 90-100 km/h. Így sok bűntetőpontot szereztünk késés miatt, viszont a mániákus kincskereső hajlamunknak köszönhetően volt miből levonni. 

Újdonság volt számunkra az éjszakai fotópontok megoldása, ami nagyon izgalmas feladatnak bizonyult.



Volt pár ismerős terület Bulgáriában, ahol megpróbálkoztunk azokkal a pontokkal is, amit tavaly lehetetlennek láttunk. Itt kiderült, hogy autónk igen nagy méretű sziklát képes megmozdítani.



Idén egy olyan fotópont volt, ahol a könnyebbik verziót választottuk, de mentségünkre legyen mondva, hogy a tökéletes irány és köztünk éppen derékig merült egy társunk, az odavezető úton pedig egy másik autó készült kirántani.


A mentális terhelés ívét egy érdekes képsorozattal készülünk megmutatni. A pont fotók nem a pózolásról, hanem a bizonyítékról szólnak így elég őszintére sikeredett arcok vannak közte.
A hazaút Szegedtől szürreális volt. Az állapotunkat jól jellemezte, mikor az utolsó tankolásnál, a benzinkút parkolójában hangosan, erősen dülöngélve úgy tíz percig próbáltuk kitalálni hány országba jártunk.


Sajnálatra azért természetesen nem szorulunk. Ismét hatalmas élményekben volt részünk, új tájakat, új embereket ismertünk meg, játszottunk és másodikok lettünk.
Részletek hamarosan! Köszönjük a szurkolást, a lájkokat és a hozzászólásaitokat. Ismét nagyon sokat jelentett számunkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése