2015/06/16

Három a magyar igazság és egy a ráadás

Foto: Merle István

Amikor tavaly elindultunk az Asia Series 2014/2015-ös futamán erőteljesen gondolkoztunk a túra kategórián. Nem akartunk versenyezni. Folyton versenyezni kéne a hétköznapokban is. Kéne de nekünk ott sem megy. Sok kudarcélménnyel jár számunkra, hogy nem vagyunk elég pörgősek, "trendik" és főleg nem agilisak. Jóhiszeműek vagyunk és a mai társadalom számára elavultak. Lassúak, akik szeretnek órákig kávézni, beszélgetni, bambulni egy apró falu parasztházának hátsó kertjében.
Nehezen viseljük az urbánus közeget és azt amikor valahova örökké rohanó emberek ledudálnak az útról. Bár minket könnyű ledudálni, mert kapva kapunk az alkalmon, hogy beguruljunk inkább egy földútra (már ahol lehet). Na ettől nekik nem lesz jobb, ellenben nekünk igen.
Összefoglalva óckodtunk a versenytől, de rá lettünk beszélve. Aztán megtetszett, mert a játékos végét fogtuk meg a dolognak. Ami pedig egy hatalmas plusz számunkra, hogy végre valamilyen versenyben sikerélményünk lett. Annyira, hogy az említett Asia Series 2014/2015-ös futamot összesítésben egy első-, egy második-, és egy harmadik hellyel megnyertük. 
Foto: Merle István
Attól még, hogy családként mentünk és hogy összesen három versenyen vettünk eddig részt ez egyáltalán nem volt könnyű. Ellenben hatalmas plusznak számított, hogy közös családi élményeket gyűjtöttünk. Kifejezetten családépítő volt. Sok feszültséget és problémát kellett megoldanunk gyorsan és hatékonyan. Ha belemész a játékba, akkor egy olyan mentális nyomás van rajtad, ami a hétköznapokban a családodban vagy akár barátaid között ritkán fordul elő.  Nincs arra lehetőség, hogy kilépj a szituációból, egyszerűen meg kell oldani minden felmerülő problémát és tovább kell menni (szó szerint is és átvitt értelemben is). Itt a kapcsolatok vagy megerősödnek vagy elmélyülnek a konfliktusok. A verseny gyakorlati része - például az, hogy hogyan oldasz meg egy terepszituációt, navigációt - csak egy töredéke az egésznek. A valódi kihívás az, hogy azok az emberek akik az autóban ülnek, hogyan képesek a folyamatosan növekvő nyomást kezelni. 


A díjátadás egy családi nap keretében történt Máriahalmon, ahol volt sütés főzés, állatsimogató tanyalátogatás, könnyed terepezés a helyi lankákon, korong és pontlövészet a közeli lőtéren, az emlékek felelevenítése, jövőbeni közös tervek szövögetése és az elmaradhatatlan autómustra.







Ezen a napon bónuszként kiderült, hogy Bogi nem csak a művészetben tehetséges, hanem:




Köszönjük  a szervezőknek ezeket az élményeket és az olvasóknak a szurkolást!
A bajnokságot megnyertük második hely: Hello Kitty, harmadik hely: Huszár Team
Azóta megjártuk Kárpátalját nemsokára jön a cikk! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése