Három a magyar igazság (harmadik 'race')

Ázsia Race - Tavaszi Balkán Túra III.

A durres-i, albán tengerparti reggelink után közölt információk, a túra második feléről tehát a következők voltak: Az első és legfontosabb, hogy a részeredmények alapján akkor a harmadik helyen álltunk. Második, hogy két olyan nap várt ránk, ami amellett, hogy nagyon hosszú kilométerben, sok fotópontot és rengeteg terepet tartalmaztak. Olyan sokat, hogy a szintidő alatt  az összeset nem lehet teljesíteni. 
Úgyhogy az említett taktikázás úgy várt ránk, hogy közben tudtuk a részeredmény  - "olaj volt a tűzre" - tehát a többiek is szorítani fognak minket és mi tagadás mi is még előrébb szerettünk volna kerülni.  Úgyhogy innentől kezdve a verseny átcsapott egy őrült rohanásba. Ez komoly, víz-, táplálék és nikotin megvonással járt.

Volt még egy kedves reggeli turbólöket ehhez a játékhoz. A mai napon négy óráig el kellett érnünk egy igen távoli és már macedón ponthoz, ami egy fotópontokkal sűrűn tűzdelt hágón való átkelést jelentett. Tehát aki nem ér oda, az biztonsági okok miatt nem mehet fel a hágóra és a sok kihagyott pontnak köszönhetően biztosan nem megy serleggel haza.  

Négy előtt pár perccel a hágó bejáratánál

A mentális terhelés nőtt. Az első helyen a Hello Kitty csapata állt egy szteroidinjekciós új L 200-al a második helyen a Huszár Team egy fiatal Toyota Landcruiser-el, mögöttünk egy nagy Patrol egy 3000-res benzines Pajero  és társaik. Szóval az a lényeg, hogy ezek az autók jóval erősebbek mint a mi autónk. Ennek terepen nincs jelentősége, de a hosszú szerpentineken, a hosszú aszfaltos szakaszokon óriási hátrány. Minket folyamatosan megelőzött a mezőny, úgyhogy az ebből adódó frusztrációnk fokozatosan nőtt és egészen a díjkiosztóig fokozódott.  Jah hát és szinte csupa pasi, aki a fotópontoknál lazán kidobja a pisit. Hát mi nem. Vagyis a sofőr igen, ami még az autón belüli feszültségeket is növeli.

Hello Kitty

Huszár Team

Szóval a mi késésünk garantált volt, így mi folyton pontkompenzáltunk. Ahogy eddig is. Mivel terepen összeszokottak vagyunk technikai hátrányban sem szenvedünk így az összes fotópontot és lehetőleg minél több sima pontot is igyekeztünk összeszedni. A fotópontok általában csokrokban vannak. A csokrok közötti úton sok sima pont van, de nem mindegy meddig mész el és merre fűzöd fel őket. Reggelente hatalmas taktikákat gyártottunk, ami a helyszínen rendre meghiúsult, mert mikor a pontok közelébe értünk nagy volt a kísértés hogy összeszedjük őket. Ismerve saját gyengénket (mindent összeszedni) annyit tettünk, hogy adtunk egy limitidőt a pontoknak. Ha öt percen belül nem találjuk meg a helyszínen akkor otthagyjuk.
Ezen a napon sokat pancsoltunk.

Hiába "vérremenő" a verseny természetesen igaz terepjárósokhoz híven ha kell mindenki segít a másikon, hogy kikecmeregjen, ha már egyszer belemászott. Velünk sem volt ez másképp. Az Optimal 4X4 csapata nyújtott fix pontot szép 70-es Toyotájukkal a folyó partoldalában. Ez és egy másik eset után, amikor szintén a legjobbkor voltak számunkra a legjobb helyen őrangyaloknak hívtuk őket. A másik esetről bővebben - ami a túra legextrémebb szakaszán történt - a következő bejegyzésben írunk. 

Ezen a helyen öt autó futott össze így a nagy sürgés forgás közepette csak egyetlen ember foglalatoskodott a kövek között meghúzódó társasággal. Bogi volt az, aki csak a kocsiba való beszállásunk után mutatta meg, hogy nem voltunk egyedül a folyóparton.

A tempó általában a nap második felére jellemzően felgyorsult, de addig ha összefutottunk akadt pár perc a fotozkodásra. Ezek legtöbbször a GPS pontok közelében voltak. A kihelyezett pontok általában valamiért különleges vagy egyszerűen gyönyörű természeti közegben vannak. Szóval klassz volt a díszlet, jó volt a nagybetűs Tervező és a szervező. Közben fokozatosan haladtunk az albán/macedón határ irányába.

Magunk mögött hagytuk Albániát, amit mi! megszerettük. Ez azért van, mert szeretjük ezt az önszervező, kaotikus rendet. Albániában az autós közlekedés - főleg a városokban - inkább sajátos természetes módon működik, ami persze elsőre néha ijesztő legtöbbször inkább vicces. Lazasággal pedig könnyen bele lehet jönni. A táj gyönyörű és az igazi albán emberek nagyon kedvesek. Egy albán városkában könnyedén utazhatunk vissza az időben a 80-as évekbe, ahol még nincsenek multik, se wifi és a folyóparti bográcsozás, labdázás, tollasozás, pecázás, sütögetés, fogócskázás jelenti a szórakozást a TV nézés helyett. 

Albániát elhagyva Macedóniában kemény tempó következett, mert siettünk az említett hágóhoz, ahova négyig oda kellett érni. A szerpentinek csak nem akartak elfogyni, mikor aztán a cél előtt nagyjából húsz percre belecsöppentünk egy folyamatosan az út szélén hömpölygő, nagyrészt helyi kisebbségiekből álló ezres nagyságú tömegbe. Ők voltak a hágó és köztünk egy igen hosszú szakaszon. Először nem értettük, hogy honnan a francból jönnek? Ott ahova mi mentünk csak a hegyek voltak. Bizony köztük is volt GPS pont úgyhogy nem úsztuk meg a kiszállást a kocsiból. Csak Máté szállt ki és mi a kocsiban ülve néztük ahogy hosszasan beszélget az egyikőjükkel. Kiderült, hogy tökéletes angolsággal kérdezte, mit csinálunk, honnan jöttünk, melyik ország tetszett a legjobban és hogy tetszik Macedónia. Természetesen nagyon tetszett. :)

...és akkor beugrott, hogy "ITT VAN MÁJUS ELSEJE"! :)
Láttuk, hogy az egész napjukat egy közeli vízparton töltötték - a fent említett programokkal - és nagy részük éppen hazafele tartott. Kedvesek spiccesek és igen vidámak voltak. De azért nekünk a hágó bejárata elsőre igen vadnak tűnt.
Szóval megérkeztünk a hágóhoz négy óra előtt pár perccel, ahol a következő látvány fogadott minket:

Ilyen az amikor valaki úgy indul el, hogy otthon a szerelő egy lógó gömbfejre azt mondja "el megy az még". El is megy! Aszfalton. És most jön a Balkán bája:
Május elseje késő délutánján a szerelő otthagyva az ünneplés mámoros pillanatait kerített alkatrészt, megcsinálta és be is értek vele az esti célpontra. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ez Magyarországon vagy tőlünk nyugatra ugyanígy megtörténhetett volna.
A hágó szűk kanyargós szerpentinjeit földcsuszamlások és vízmosások tarkították. Óvatosan haladtunk, a fotópontokat pedig monoton mechanikával oldottuk meg. Kivételt képezett ez alól a képen látható jelenet, ami előtt kicsivel "ELPATTANT EGY HÚR"  és mi a rohanás ellenére Bogival kiszálltunk megnézni a gyönyörű virágokat és a tájat. Végre.

A szállásunk egy hegyen volt, ahol a helyi fiatalok szintén ünnepelték a május elsejét. Vagy valamit. De nagyon. :)
És ettől még mi nagyon jól aludtunk. De keveset. Nem lehet ilyenek után eleget aludni. Talán egy hét elég lenne. De az meg nincs.
Úgyhogy reggel megint sorakozót fújtak. Osztották a dolgokat és mi meg má úgy ültünk be az autóba mint a kicsi engedelmes gyerekek. Persze senki nem kényszerített minket, hanem csak mi magunkat. Szerintem a többiek itt még részegek voltak. :D
Aztán persze ettől még qrva gyorsan beértek minket.
De erről majd a következő bejegyzésben írunk.

folyt. köv.