Szalonikiből jelentkezünk

Ott tartottunk, hogy majd reggel megtudjuk, hogy mi is van az autóval. Ez már két napja történt, de sajnos tegnap este nem voltértékelhető wifi kapcsolatunk, hogy leírjuk nektek.

A műszaki problémával kapcsolatban beigazolódott Murczin Zsolt esti jóslata. Szerinte nagy probléma nem lehetett,  úgyhogy a szokásos korai kelés és gyors reggeli után  - Zsolt javaslata alapján - fél órás szerelésbe kezdtünk. 

Kiiktattuk és áthidaltuk azt a rendszert, ami az első hajtást szabályozza. Az elektronikus helyett a manuális szabályozásra váltottunk. Ebben olyan véletlenszerűen összepakolt dolgok is segítettek, mint két darab jack dugó, egy darab kölcsönkapott tíz centis gumicsövecske, némi szigetelőszalag és gyorskötözők.

Elindultunk Szófiából. Az eső ugyan elállt, de nagy sárt hagyott maga után. Az első pontokat alig tudtuk megközelíteni, úgyhogy haladtunk a magasabban fekvő pontok fele, ahol reméltük, hogy kövesebb a talaj.  

Erre a napra jutott a legtöbb és a legnehezebb terep. Az autók a nap elején párszor összetorlódtak egy egy pontcsokor körül. Az első nehezebb fotópont után valahogy elszakadt a társaság és megint egész nap magunkba autóztunk. Szóval úgy van ez a fotópont, hogy megérinted a pontot és a kocsit egyszerre és készítesz erről egy képet, csak így jár maximális pont.

A nap lélegzet visszafolytó pillanatai - de úgy az egész versenyé - nem patakokhoz, sziklákhoz vagy meredélyekhez köthetőek, hanem szántóföldek közt végeláthatatlanul kígyózó, csúszós földutakhoz. Na ebből erre a napra jutott bőven. Ezeken a helyeken tényleg nagy volt az autóban a csend. Gyönyörű, változatos tájakon és apokaliptikus hangulatú településeken át vezettek a pontok egy egyre izgalmasabb balkán mélységbe.

Gyűjtögettük sorra a pontokat egész nap abban a hitben, hogy este már a tengerparton fogunk pihenni. A felhalmozódott fáradtság miatt elfelejtettük, hogy még egy napunk hátra van  a versenyből. Mind a négyen!

Voltak nehéz pillanataink, - mert azért a víz az úr, főleg ha az karöltve sár a földdel - de a harmadik napra már mindenki tudta a dolgát és a számunkra új játékra ráhangolódva összeszokva tettük a dolgunkat.  

Az idő nem akart sehogy se javulni. Egyre több hófödte csúcsot láttunk, az erős szél és a felhők, mintha végig követtek volna minket. Vágytunk a napra, de ennek az időnek is megvolt a maga hangulata. Szófiából való indulásunk után 50 cm hó esett helyben.

Többen műszaki problémákkal küzdöttek, közülük egy csapat ott várta az alkatrészét. Ezért jutott el hozzánk ez az információ.  

Leszámítva a nap elején pár - a sár miatt kihagyott helyet  - teljesítettük a pontokat és megérkeztünk a szállásra, ami még mindig Bulgáriában volt. Nyakig sárosan másztunk be a wellnes spa hotel recepciójára. A hotel összes folyosóján látszott merre járt a magyar csapat. Ettől függetlenül nagyon kedvesek és megértőek vagy talán inkább elnézőek voltak velünk. Ennek ellenére sem volt képünk beülni az éttermükbe. Elindultunk, hogy keresünk egy helyi autentikus gasztropontot. A szállodából kilépve nem is messze találtunk egy igazi gyöngyszemet. Azon ritka helyek egyike, ahol minden frissen, a helyi szokások szerint készül és a tulaj szolgálja fel az apukája borát, miközben helyi zene szól és nem uc uc uc uc.  Sajnos erről nincsenek fotóink.
A nap további részleteiről beszéljenek a képek, de utána még olvassatok tovább, mert ezen a poszton belük jön az utolsó nap leírása is! 

A negyedik napon korai kelés után bamba reggeli és bamba indulás következett Görögországba. Pár pont után elértük a határt, ami az indulás óta a leglazább volt. Itt egy ponton összetalálkoztunk egy másik csapattal, akik felejthetetlenné varázsolták számunkra a verseny utolsó szakaszát. Pontról ponta együtt haladtunk és igen sokat ökörködtünk. Az egyik legőrültebb pontgyűjtés egy tó körül haladt. A végén egy töltésről nézegettük, hogy miféle madarak dzsengáznak a vízben, mer' az lehetetlen hogy flamingó legyen. És de! Kötelező volt a lelkünknek a megállás és ott révülés velük, lassan gyaloglás, ütemüket magunkévá téve. Azért szóval tényleg elképesztő élményekhez jut az ember egy ilyen versenyen. Az utolsó pontokat emiatt őrült tempóba tettük meg. A szállásunkra vezettek, ami a Szaloniki fölötti hegyen van. Zsolt bekérte tőlünk a fényképezőgépet  és egyesével végig kellett mutogatnunk a fotópontokat. Elfoglaltuk a szobánkat. Örömmel vettük tudomásul, hogy a tengerre néz és leszaladtunk vacsorázni úgy ahogy voltunk. A vacsora végeztével jött az eredményhirdetés. Találjátok ki hányadikok lettünk!
Addig alszok egy kicsit, mert négy nap alatt aludtam annyit, mint máskor egy éjszaka alatt és mert a brazil szappanoperákat is ezen a ponton fejezik be.
Nézegessétek a képeket! Az utolsó fotót pedig vegyétek úgy, hogy az az előzetes! :)