2014/10/28

Mostarból jelentkezünk

Természetesen nem volt wifi 1600 méteren a kis faházban, úgyhogy Mostarból jelentkezünk. Szóval ott tartottunk, hogy Szalonikiben érzékeny búcsút vettünk egy szalagkorlát és a száguldó autók közé szorulva a Vida Team tagjaitól, akik Albánia felé vették az irányt. Mi Macedónia felé indultunk, ami a legrövidebb útnak bizonyult Montenegrói szállásunk felé. A görög határt elhagyva - Belgrád óta betegeskedő - jobb hátsó fékünk végleg feladta a szolgálatot. 

Szerencsére a fékolaj egy benzinkútra való begurulásnál folyt el. Ennek az oka, hogy a verseny során a sok sár megette a fékbetétünket. Maradéka kiesett a nyeregből, a fékmunkahenger megsérült, kinyomódott és kijött a fékolaj.





Így nézett ki a féknyereg. A megoldás a semmi közepén egy idegen helyen az volt, hogy a féknyerget levettük, a fékcsövet ledugóztuk, elzártuk, légtelenítettünk és három fékkel vígan megyünk tovább. A hozzátartozóknak üzenjük nincs miért aggódni teljesen biztonságos.  
Ezek után Makedónián nagyon gyorsan átrobogtunk és az útról is jól látszott, hogy ez igazi terepjárós birodalom lehet. Innen léptünk át Koszovóba. Aki terepjárósként erre tervezi az utazását vagy átutazását számítson arra, hogy le fogják húzni 30 euróval mert súlyával terheli azokat a koszovói utakat, amik - mondjuk ki - nem is léteznek. Tehát mi teherautónak számítottunk a határőr szerint. Kaotikus, kivilágítatlan, táblák nélküli, föltúrt, harmadrendű utak - amiket ők főutaknak jelölnek - hirtelen váltanak át földútba, makadámba vagy akármibe. Szörnyen lassan vergődtünk át ezen a területen.
Ez azért kezdett izgalmassá válni, mert minket Montenegróban egy magas hegy tetején lévő faházban vártak. Reméltük, hogy sokáig fognak várni. Az időzónákban való ugrálás jobbra balra, a közbeni óraátállítás és az említett körülmények kezdtek egy rémálomhoz hasonlítani. Mi haladtunk egyre magasabbra és magasabbra. A Koszovóból Montenegróba való határátkelőhely szürreális volt. Egy havas, ködös, hegy tetején, éjszaka, egy fenyőerdő közepén, ahol települések már nagyon régen sehol nem voltak egy bódéban ült két ember. Mellettük a medveölő kutya meredten ugatott az erdő irányába. Na őt sem házi kedvencnek tartották az biztos. Aztán sok kilométert tettünk meg a senki földjén ugyanilyen körülmények között, míg jött a belépő oldal. Végre átléptük Montenegró határát.


Na most nézzetek rá erre a képre és képzeljétek el azt, amikor a navigátor előttetek ezen az úton éjszaka azt mondja balra. Balra off road,  éjszaka, 1600 méteren. Erről nincs fotó, mert az adrenalintól és a csúszós, szakadékszéli, hepe-hupa  úttól képtelen voltam fotózni, sőt levegőt venni is. Ezt a szállást én foglaltam az interneten, de szó nem volt róla, hogy csak erős idegzetű gyakorlott terepesek tudják megközelíteni. Szóval én mondtam, hogy kizárt dolog, de ezek ketten ott elől csak mentek és engem szidtak közben, hogy hogy foglalhattam ide szállást. Természetesen azért volt egy határ, ahonnan visszafordultunk (na az a visszafordulás sem volt semmi) és igen a szállást aszfalton kellett megközelíteni. Azért van az a szint, amikor terepből is megárt a sok. Amikor megláttuk éjszaka fél 11-kor a pislákoló kis fényt a semmibe azért mindenki nagyot sóhajtott. Vártak ránk. 


Házigazdánk legalább annyira örült nekünk, mint mi neki, mert hogy rajtunk kívül senki nem volt. Mint kiderült idén mi voltunk az utolsó vendégek, mert ez a hely innentől kezdve járhatatlan tavaszig. Pár perc múlva már vidáman pakolásztunk, teáztunk, magunknak fűtöttünk. Arra a kérdésemre van e itt medve vagy valamilyen veszélyes állat, az volt a válasz: - Itt nincs - és a lábam elé mutatott  - de ott - mutatott tovább úgy három méterrel arrébb - na ott van, de nem jön ide.  Mindenesetre borzot láttunk. (cukorfalat volt)


Azzal a sparhelttel kellett az egész faházat befűteni, amit a háttérben láttok. Sportos fürdőzésünk és éjszakánk volt, de hangulatos és nagyon jól aludtunk. Fél kilenckor felkeltünk és kimentünk megnézni hol is vagyunk. Nem sokat láttunk mert egy felhőben mászkáltunk, de azt jól hallottuk az első faházban zene szól és készül a reggelink. 





Ez a reggeli lekőrözte az összes eddigi napon szerzett reggelizős élményt. Török kávé, csöröge fánk halmok, házi juhsajt, zöldségek, tea és mindez négy darab embernek csak és kizárólag és szívvel tálalva. 




Aztán hóemberépítés, hógolyózás pakolás.  Igen ám, de ahogy bepakoltunk oszladozni látszott a felhő, amiben egész addig voltunk. És akkor szó szerint seggre ültünk a látványtól:







Itt ücsörögtünk a hóban úgy egy órát meg ugráltunk meg felszaladtunk a hegyoldalba de végig csak annyit tudtunk mondani: - Miiii vaaaaan?
Ez bizonyosan a világ egyik legszebb helye volt. Mindenkinek ajánljuk! Májusban nyitnak. Itt az elérhetőségük! (kattints!) Mi biztosan megyünk. A fotók egyszerűen képtelenek visszaadni a látványt, még ennél is szebb. Maradtunk volna még, de mennünk kellett, mert a család másik részével találkozónk volt Mostarban, úgyhogy irány  Bosznia - Hercegovina. A nap további részeit pedig nézzétek meg képekben: 







Még mindig nem megyünk haza, hamarosan jelentkezünk!

2 megjegyzés:

  1. Nem adtam fel, sikerült rájönnöm, hogy itt írhassak nektek! Szóval ...megríkattatok kedveseim a beszámolókkal! sok nehézség árán tudom csak irigységemet legyőzni. ;-) Számomra elérhetetlen vágyálmokat éltek át! Nagyon bátrak és szabadok vagytok!!!
    A képeket látva, nem is tudok mit írni, mert nekem ez álom világ! Egyszerűen gyönyörű, mindamellett, hogy látom, sok nehézséget kell azért legyűrnötök. Nellucim: hogy a fenébe tudsz ennyire nőies lenni még "pufajkában" és bakancsban is! :-) Tanítani sem lehet, erre születni kell! Ölellek Benneteket! Gabitok

    VálaszTörlés
  2. Gabóca! Köszönjük, mi is puszilunk, ölelünk gondolatban és reméljük nemsokára személyesen is! :)

    VálaszTörlés