Amikor megkaptuk az első és a második díjat is /első 'race'/

Egyik legnehezebb bejegyzés sorozatunk megírására vállalkoztunk. Azért az egyik legnehezebb, mert az ember nem szívesen ír negatív kritikát gyakorlatilag már semmiről. Ugyanakkor azt érzékeljük - nem csak az offroad berkein belül - hogy ez egy fejlődés nélküli állóvizet eredményez. Így ha nehezen is, de rászántuk magunkat, hogy megírjuk  tapasztalatinkat az SzSzSamurai Terepjárós Túrák szervezőjének /Székely Anndrás/ első erdélyi GPS pontkereső terepjárós versenyéről.

Reméljük az írás mind András, mind más versenyszervező ember számára tanulságos lesz, aminek következtében megóvhatjuk a versenyzőket hasonló rossz tapasztalatok megélésétől.

Mielőtt belemennénk a versenyszervezés kritikájába időrendi sorrendbe haladva elmeséljük mi történt előtte. Útunk először Vásárosnaményba vezetett, ahol találkoztunk barátainkkal Renivel és Jocival. Joci többek között a blogunk hatására kezdett el terepjárós álmokat szövögetni. Visszavásárolta gyerekkori Nivájukat és felújította. Nem kis izgalommal indultak el velünk első terepjárós versenyükre. Kényelmes nyolcvanas tempóban haladtunk, mert útitársaink frissen összerakott Nivájának finomhangolása még váratott magára.

Besztercebánya után egy magyar rendszámos épített Pajerot pillantottunk meg az út szélén, aminek villogott az elakadásjelzője.  

Megálltunk és mint kiderült jól sejtettük, hogy úticélunk azonos. Közös megegyezéssel arra a következtetésre jutottunk, hogy tönkrement a jobb első kerékcsapágyuk. Ezen sajnos mi nem tudtunk segíteni így a helyi erőkre bíztuk a sorsukat és tovább haladtunk. /A verseny kezdetére megérkeztek ők is/. Tizenkét óra utazás után foglaltuk el szovátai szállásunkat.

A rendezvény első napja egy közös túrával kezdődött, ami a Hargitán vezetett keresztül. A csúcson úgy döntöttünk letalálunk mi egyedül is Gyimesközéplokra, mert ha a közösen túrázók nem tudják az aranyszabályokat akkor folyton eltévedünk. /pl.: kereszteződésnél várd be a mögötted lévőt/ Továbbá ne anyázz, hogy miért maradnak le a végén, ha nem vagy tisztában bizonyos logisztikai törvényszerűségekkel. /gumiszalag effektus/ Valójában nemhogy kullogás volt a végén, hanem értelmetlen száguldás. Meg is fogalmazódott bennünk, ezt talán nem kéne úgy, hogy még három versenynap áll előttünk.

Az elkészített túra nehézségi szintje kívánhat technikai alapkövetelményeket és ezt a túrázókkal jó előre érdemes közölni. Tévedés ne essék, nem rólunk van szó, hanem például jelen esetben volt köztünk egy széria Dacia Duster. Tegyük hozzá sofőrje előtt le a kalappal, mert szeme nem rebbent az időnként lófejnyi kövektől. Nem mintha lett volna választása az ügyben vagy maradt volna egy ép pont a kocsi alján a nap végére.

A Madarasi Hargitáról a kék kereszttel jelölt túraúton Nivás barátainkkal immár egyedül lefelé haldva minden feszültségünk elszállt. Egy jól felkészített autónál két komoly probléma merülhet fel egy ilyen lejtmenetben: az egyik, hogy keresztbe kidőlt fával van elzárva az út, a másik, hogy maga az út tűnik el egy kiadós vízzuhatagnak köszönhetően. Erre a napra nem ezt tervezték nekünk az égiek.

A tisztesség azt kívánja, hogy szóljunk pár szót arról, ami jó volt és már a túranapon is tapasztaltuk majd igazolást nyert a verseny alatt is. A szervezők által megálmodott útvonal nagyon szép volt. Bejártuk a régió kiemelt természeti szépségeit és ez sokszor feledtette a szervezői hiányosságokat. Terepezés szempontjából mindenből kijutott amire terepjárós vágyhat.

Összegezve a leírtakat a közös túranapról:
Nem volt eligazítás. Egyetlen egy sem. Se a túranapon, se a versenynapokon!
Egy eligazítás során lehetőség nyílik megvitatni például egyszerű szabályokat, amit betartva nem keveredik a társaság egy "itt az autó, hol az autó, merre ment a szervező" nyomkeresős játékba, ami az első túranapot jellemezte. /Erdélyben a telefonra nem lehet alapozni, mert rengeteg helyen nincs szolgáltatás./
Egy eligazításon lehetősége van felmérni a szervezőnek, hogy /ha már nem rögzítette a kiírásban kellő nyomatékkal/, milyen felkészítettségű autók vannak a csapatban.
Lehetősége van alternatív, a nehezebb szakaszokat kikerölő útvonalat javasolni nekik.
A szervező meg a helyi haveri kör ne csak a sor elején menjen, jusson már belőlük a végére is ha lehet és legalább nekik legyen egyforma nagy teljesítményű CB készülékük a csapatban.
Egy ilyen reggeli eligazításon lehetőség van bemutatni a résztvevőknek a szervezői csapatot, melyik autók azok. Lássuk már az elején, hogy ki az aki önjelölt vezetőként savazza a gyengébb autókat vagy azokat, akik pusztán túrázni akartak egy kisgyerekkel a hátsó ülésen terep rally helyett.
Nos mi ismerünk olyan embert, aki egy ilyen csapatot napi 400-500 km-en is képes egybe tartani három héten át.
A túra napján meg voltunk győződve arról, hogy a “megmondó ember” a Hargita offroad “személyében” a szervezéshez tartozik, helyi terepjárós túravezető vállalkozása lévén. Mit keresne ott más titulusban?
Nem is nagyon tudtuk aztán hova tenni azt a tényt, hogy ők ugyanolyan versenyzők, mint mi. Hogy nekünk velük kell küzdenünk. Küzdenünk egy fantommal, aki úgy ismeri a területet, mint a tenyerét. Egy jóbarátom miután elmeséltük esetünket azt mondta: " -Két dolgot tehet az ember - utalva ezzel rájuk- egy, hogy nem indul el a versenyen, kettő, hogy ha már mindenáron el akar indulni nem nyeri meg. Nincs harmadik verzió, mert az mindenképp sz@rul veszi ki magát.”
Az első versenynap végére kicsit kedveszegetten álltunk ehhez a “versenyhez”,nem igazán akartuk elhinni, hogy a sárkány legyőzheti az Exkaliburral vértezett királyfit, aki maga mögött tudhatja Merlin barátja varázserejét.
Vagy mégis?…ja, hogy nem!
De ez már a következő történet.